+36/20 662 8442

Hatnak-e viselkedésünkre, gondolatainkra étkeink?

Hatnak-e viselkedésünkre, gondolatainkra étkeink?

A táplálkozásunknál, ha tudatosan szeretnénk étkezni, sok-sok szempontot kell figyelembe vennünk. Többek között azt, hogy milyen az egészségügyi állapotunk, korunk, élethelyzetünk, genetikánk, életkörülményeink, mi történt velünk a múltban, és mit szeretnénk a közeljövőben tenni. Vagyis hatnak-e viselkedésünkre, gondolatainkra étkeink?Ugye egyikünk se indulna egy jót futni, miután megevett egy nagy tál csülkös bablevest és egy kis süteményt. De mit ennénk, ha el szeretnénk menni futni utána? És mit ennénk, ha jól szeretnénk aludni után? 

"Mindenkinek élénken élhet még a fejében, amikor az édesanyja azzal üldözte a konyhában, hogy „ne szaladgálj, üljél le aztán úgy egyél”. Mert ugye fiatalon nem ér rá az ember holmi egyhelyben maradásra, merthát annyi minden történik és annyi mindent kell még felfedezni. 

Ez a tanács viszont a kor előrehaladtával, amikor is már nem annyira alkalmazkodó a testünk, egyre lényegesebb lesz. A tanulmányok is mutatják, hogy nem mindegy milyen állapotban vagyunk, amikor leülünk étkezni. Egy stresszes nap után, ha például még mindig az el nem végzett feladatokon aggódunk, ’neadjisten otthon is feje tetején áll minden, üvölt a TV, gyerekek rohangálnak és a kedvesünkkel is épp hullámvölgyben vagyunk, akkor bizonyítottan sokkal alacsonyabb lesz az emésztésünknek a hatékonysága. 

Ezen felül mindezidáig a legtöbben annak alapján étkeztek, ami a múltban történt. Például, ha elment valaki edzeni, akkor visszatöltés céljából szénhidrát dús táplálékot vett magához. Ez viszont, ha megvizsgáljuk közelebbről az idegrendszer működését - ami nem más, mint a múltbéli tapasztalatokból minél pontosabban megjósolni a jövő történéseit - kiderülhet számunkra is, hogy sokkal inkább megéri a jövő eseményei és idegrendszer állapotai szerint ennünk. A táplálék ugyanis nem más, mint egy jelrendszer az idegrendszerünkhöz. Ugyanúgy, mint pl. a légzés, a hőmérséklet változtatása, a zene hallgatása.

Az elkövetkezendő hetekben mélyebben is belemerülünk ebbe a témába, hogy kiderüljön, hogyan is tudtok az idegrendszereteket támogatóan táplálkozni és ezzel együtt elérni, hogy:

  1. Egy letisztult kommunikációt tudunk kialakítani a testünkkel. 
  2. Az aktuális feladatokhoz tudjuk mérni a bevitt táplálékot és ezzel elkerüljük a felesleges idegrendszeri stresszt, hogy akaratlagosan kelljen a szituációhoz alkalmazkodnunk. 
  3. A megnövekedett százalékú tápanyag, amit az ételünkből magunkhoz tudunk venni azt eredményezi, hogy kisebb mennyiségeket kell majd elfogyasztanunk. 
  4. Ezzel hatalmas segítséget nyújtunk a belső szerveinknek, hisz sokkal kevesebbet kell majd dolgozniuk ugyanazért az eredményért ezáltal növelve az élettartamukat. 
  5. Nagyobb idegrendszeri és mentális jelenlét bármilyen nemű feladatban és ezáltal nagyobb teljesítő képesség. 
  6. Teljes személyre szabhatóság
  7. Jobb alvási mennyiség és minőség
  8. Edzések után jobb regeneráció
  9. Mélyebb szociális kapcsolódások megélése
  10. Erősebb feladat és probléma megoldó készség kialakulása".Forrás: https://mit-ehetek.hu/hatnak-e-viselkedesunkre-gondolatainkra-etkeink-474b

Szólj hozzá Te is! Itt megteheted:

Hozzászólás