+36/20 662 8442

Hogyan alkalmazd Dárdai Pál szabályait a kamaszokra?

2020-07-22 / Személyi edző

Mi a közös Dárdai Pálban és bennünk anyákban, akik néha parázunk a kamasz gyerekeink miatt? Elősorban nyilván az, hogy mi legalább annyira jól nézünk ki, mint amennyire Dárdai jóképű.

A másik közös pont pedig az, hogy bizonyos szabályokat meg kell határoznunk a kamaszokkal közösen, hogy az élet viszonylag zökkenőmentesen haladjon. Vagy legalábbis ne mindig ugyanazokon a konfliktusokon “vérezzünk el”.

Dárdai Pál a magyar futball válogatott ex szövetségi kapitánya szigorú, de következetes ember hírében állt.  Legalábbis azt olvashattuk, hogy még Németországban is meglepődtek a kreatív edzés ötletein és a katonás elvein. De, hogy jön ez az anyaparára? Úgy, hogy a Dárdai-féle 7 parancsolatot kipróbálhatnánk a kamasz gyerekeinknél is. Lássuk egyből a javaslatokat:

1.Dárdainál már 45 perccel az edzések előtt meg kell jelenni. KAMASZOK: reggel az iskolába indulás előtt min. 45 perccel előbb fel kell kelni.

2.Most két pénzügyi témakör jön: Aki késik, az percenként 25 eurót fizet, de ez öt perces késés után 250 euróra (76 250 forint) ugrik. Aki egy teljes edzést kihagy, 800 eurót (244 ezer forint) fizet. KAMASZOK: akinek negyvenszer kell szólni, hogy kész az ebéd, vacsora és még mindig csak azt kiáltja valahonnan a lakásból, hogy jövök vagy mindjárt jövök vagy már ott is vagyok!, annak x forintot kell fizetnie egy erre elkülönített befőttes üvegbe.

3.Itt jön egy igazán lényeges momentum: Aki edzés után a pályán hagyja a cipőjét vagy a kabátját, annak 20 eurót kell fizetnie. KAMASZOK: aki a ruháját nem pakolja be a szennyestartóba, az darabonként x forintot fizet egy erre elkülönített befőttes üvegbe.

4.Ha megcsörren egy megbeszélésen valakinek a (gyűlésekről kitiltott) mobilja, annak 200 eurós (61 ezer forint) büntetésre kell számítania. KAMASZOK: ha az iskolában elveszi a tanár a telefont vagy ha megbeszéltük, hogy két óráig nem nézheti meg, mert tanulnia kell és ez nem teljesül, akkor a befőttesbe megy x forint.

5.A keretbe újonnan érkezőknek egy másik új játékossal közösen meg kell hívniuk egy étkezésre a teljes csapatot. KAMASZOK: havonta egyszer vacsorát kell készítenie a családnak. Az extrákat a befőttesben lévő “bevételből” lehet finanszírozni.

6. Ha egy ifi bemutatkozik a Bundesligában, 200 eurót kell fizetnie, ha pedig az első gólját szerzi az első osztályban, 250 eurót. KAMASZOK: ha jól sikerül a félévi/és,vagy az év végi bizonyítványa, akkor otthon szervezzen meg egy koccintást a családdal. (Költségeket a szülők állják, mert jó fejek.)

7.A legdurvább vétség: ha valaki fegyelmezetlenségből összeszed egy fölösleges piros lapot, 1000 eurót (több mint 300 ezer forint) perkál. KAMASZOK: ezt a kategóriát beszéljük meg velük, hogy mi legyen. Személyre szabottan, minden érdekelt fél véleményét figyelembevéve.

Dárdai maga ezt mondta a szigorról: “Szükség van egy csapatkasszára. Ez jót tesz a csapatszellemnek.” Parázó anyuka ezt mondja a szigorról: szükség van a Dárdaira ahhoz, hogy ez menjen nekünk is:)

Forrás: http://www.anyapara.hu/hogyan-alkalmazd-dardai-pal-szabalyait-a-kamaszokra/

Személyi edződként, nem csak privát edzőtermünkben látunk el hasznos tanácsokkal. Az edzéssel, sporttal, táplálkozással kapcsolatos cikkeink mindig napra készek, amiket a tudástár alatt találsz. Bármi kérdésed lenne a személyi edzéssel, privát edzőtermünkkel kapcsolatban, keresd személyi edződet elérhetőségeinken.

Szólj hozzá Te is! Itt megteheted:

Hozzászólás