+36/20 662 8442

Na mi lesz tilos a Mike Tyson – Roy Jones mérkőzésen!?

2020-08-03 / Személyi edző

Mióta Mike Tyson bejelentette a visszatérési szándékát, lapunk, a monokli.com az erről szóló írások mindegyikében hangsúlyozta: maga a legenda BEMUTATÓ mérkőzésen szeretne visszatérni, tehát nem arról van szó, hogy újjáépíti a karrierjét, és később megint világbajnoki övekért akar küzdeni.

Nos, ez azóta sem változott meg, hogy bejelentették a szeptember 12-i, Los Angeles-i Mike Tyson vs Roy Jones Jr. párharcot. Mindez a nemzetközi szaksajtóban is megjelent.

Ezek szerint Los Angelesben 8 menetet fognak küzdeni a felek, 10 helyett 12 uniciás kesztyűkben.

A Kalifiorniai Sportfelügyelet (CSAC) azt is nyilvánosságra hozta, hogy nem lehet kiütés a mérkőzés során, sőt, ha a ringbíró úgy látja, miszerint a harc túlságosan intenzív, aminek a következtében a kiütés reális „veszéllyé válik”, időlegesen meg kell állítani a bemutatót, Esetleg – ha valamelyik legendánál „végképp elgurul a gyógyszer” - be is szüntetheti azt.

Fontos azt is hangsúlyozni, hogy mivel bemutató küzdelem lesz, és a fentiek alapján várhatóan kiütés sem lesz, a meccs végén mindkét fél kezét magasba fogják emelni. Értelemszerűen a hivatalos rekordba sem számít majd bele a Los Angeles-i mérkőzés.

Forrás: https://www.monokli.com/tilos-lesz-a-kiutes-a-mike-tyson-roy-jones-merkozesen?fbclid=IwAR0ZMF0pnqx4RvkxWrObvC_BSqeUfSmfjyDd3Snp1Uph76ZiS0RdO-tvBWs

Szólj hozzá Te is! Itt megteheted:

Hozzászólás